ἈΔΥΝΑΤΈΩ: ἀδυνατέω, -ῶ [ (< ἀδύνατος), [in LXX: De 17:8, Za 8:6 (פּלא ni.), Jb 42:2 (בּצר ni.), al.;] ] 1. . to be unable (cl., Philo; π., v. MM, VGT, s.v.).
2. . In LXX and NT (Kennedy, Sources, 124; Hatch, Essays, 4; Field, Notes, 46 f.), to be impossible: Mt 17:20, Lk 1:37.†